A Linz - Budweis lóvasút (V&M 2002. nyár, 23-24. oldal) 1832 szeptemberében kontinensünk első nemzetközi vasútjaként épült. A rossz nyelvek szerint az osztrákok jó sört kívántak inni, a linziek, kik - okkal - büszkék a honi hűsítő nedűre, ezt visszautasítják. Bő évre rá 1837 novemberében az akkor még Bécs melletti Floridsdorfból elindult az első mozdony a közeli Wagramba. 1838-ban a bécsi Allgemeine Zeitung arról ír,mily áldásos lenne a Wien-Linz-Salzburg vasút megépítése. Könnyű Katát a táncba vinni, mert Hermann Dietrich von Lindheim és élelmes hamburgi bankár ismerőse, Ernst Merck koncessziót és vonalépítési engedélyt is kapott az Erzsébet Császárné Nyugati Vasút (Kaiserin Elisabeth-Westbahn) létrehozására.
    A munka 1856 júliusában kezdődött, mikor nálunk a Balaton déli partján a Déli Vasút több szakasza üzemképes volt, és ahol a személyforgalom 1957-ben megindult. Akkor az élenjárók közé tartoztunk. Az osztrákok példamutató gyorsasággal építettek. A Wien-Melk szakasz egy év alatt elkészült. 1858 karácsonyán már Linzig lehetett utazni. A mozdonyokat akkor szép szokással - ami néha ma is fel-fel támad - névvel illették. Linzbe a „Mariazell" és három kocsija érkezett elsőként. Salzburgot 1860-ban bekapcsolták a forgalomba. 1858-ra elkészült a leendő vonal közepére tervezett Központi Műhely - Zentralwerkstatte, amit mai szóhasználattal központi karbantartó bázisnak szokás nevezni. A létesítmény már kezdetben sem volt kicsi. A fedett csarnokokban 14 mozdonyt és 20 kocsit javíthattak. A beállított gépet daruk segítségével egy helyen javították. A szakmunkások váltották egymást. Hosszas technológiai „átgondolt" tanulmányozást követően a Taurusokat ma ugyanezzel a munkaszervezéssel építik.A javítómű rövidesen kicsinek bizonyult. A bővítés 1874-re elkészült, de a helyi sajtó - joggal - csipkelődik, hogy az új állások nem fűtöttek. Munkavédelem anno!
    Ekkor már 21 mozdonyt és 40 kocsit kezeltek egy időben. Volt még számos fedett, de oldalt nyitott álláshely is. Az osztrák vasút első harminc éve a magánvasutak nagy kalandja. Mind több ment - vagy tették -tönkre, ezért 1877-ben kibocsátották az államosítási törvényt. Az egyébként jól működő Sissi (a magyarok által szeretve tisztelt császárné beceneve) vasutat 1884-ben államosították, s magyar fülnek is ismerősen csengő "Centralwerkstätte der k.k.Staatsbahnen"- azaz, a „k und k Államvasutak Központi Műhely" lett. Az államosítás első eredményeként a karbantartandó és javítandó gördülő anyag mennyisége meghaladta a linziek kapacitását. A mennyiségileg gyorsan szaporodó és technikailag is ugrásszerűen fejlődő vasúti járművek karbantartására minőségileg sem voltak felkészülve. A kiegyezés utáni k und k jellemzője még a gyors reagálás és cselekvés volt. Hamarosan megkezdődött a második bővítés. Ne feledjük, a gőzkorszak derekán járunk, és ha néhol már árammal dolgoztak,azt gyakran helyben fejlesztették. A hat évig tartó fejlesztést 1893-ban lezárták. 114 kocsin dolgozhattak egyszerre. A teherkocsi műhelyben 85 álláson folyt a munka. Elkészült a kovácsműhely is, mely ma is tökéletesen ellátja feladatát! Nagy szükség volt rá, hiszen a bővítést követően a központi csarnokban, mely ma is kísértetiesen azonos a régivel, csak a mozdonyok változtak, 32 mozdonyállás volt. A régi mozdony műhelyben a szerkocsikat javították. Ausztriában - a magyar millennium évében - 1896-ban megalakult a Vasútügyi Minisztérium.
    A vasút még gyorsabban fejlődött, pedig hol volt még az I. világháború, minden idők addigi legnagyobb öldöklése! A leggyorsabban a mozdonyszerelde fejlődött, ahol 1907-ben csarnokbővítéssel felépítették a 33-53 és 34-54 állásokat. Ma itt a villamos mozdonyokat szerelik. Az épület védett ipari emlék, s újként csak a csarnok végében elhelyezett óriási Taurus plakát hat. A Monarchia 1918-ban szétesett, jöttek a szénínség évei. A mérnökök a villamos mozdonyokkal megadták a választ. 1922-ben Linz lett a villamos mozdonyok országos főműhelye. A feladat ellátására 1919-1921 között új mozdonyszerelő csarnokot építettek. Az utolsó békeévben (1937) Linzben 655 gőz- és 210 villamos mozdony volt állomásított. A háború alatt az osztrák vasutat - akárcsak az államot (Anschluss) - a némethez csatolták. A dolgozói létszám hamarosan a duplájára ugrott. A helyi szakembereket a megszállt területekre helyezték, s hamarosan 850 idegen és asszony végezte az elvezényeltek munkáját. A heti munkaidő - minden második vasárnap volt csak szabad - 72 (!) óra volt. A háború másként nem érintette linzi üzemet. 1945. április 25-én - két héttel a háború vége előtt - a szövetségesek bombázták a várost. A telepre 265 bomba hullt. Egy csarnok sem maradt épen. Az éjszakai időnek hála négyen haltak meg, nappal több száz lett volna az áldozat. A berendezések 95%-a megsemmisült. Az 1946-ban befejezett helyreállítás felért egy új üzem építésével. 1000 vasúti kocsirakomány romot és törmeléket kellett elszállítani. 2250m vágányt helyreállítottak, 3050m-t újból építettek, 35.000 m2 csarnokot újra fedtek. Az újjáépítéssel párhuzamosan folyt a mozdonyok életre keltése; az eredmény 260 gőz- és villamos mozdony és 1000 személykocsi. A helyreállítást követően azonnal elkezdték az új mozdonyszerelde építését. Az építmény 196m hosszú, középen tolópaddal.
 

     

Vissza a főoldalra